Vezetőképzés

Intézetünk legfontosabb feladatai között tartja számon a vezetőképzés megújítását. A feladat stratégiai szinten kezelendő, komoly előkészítést igénylő munka, melynek kidolgozása jelenleg is tart. A fő célkitűzés egy olyan, a kormánytisztviselői, köztisztviselői előmeneteli rendszerbe illeszthető, jogszabályban meghatározott, integrált, kreditalapú vezetőképzési rendszer kialakítása és intézményesítése, mely biztosítja a hazai közigazgatás vezetői utánpótlásának és elitjének megfelelő szintű és minőségű képzését. Az előttünk álló legfontosabb feladatokat a vezetőképzés rendszerének szerkezeti és módszertani kiteljesítése, az összes vezetői szintre való kiterjesztése, átjárhatóvá és kreditalapúvá tétele jelentik.
 

A vezetőképzés új koncepciójának kialakításakor az alábbi vezérelvek érvényesülését tartjuk fontosnak:

 
a) A vezetőképzés rendszerének szerkezeti kiteljesítése szükséges olyan módon, hogy az építsen a már kidolgozott szerkezeti elemekre, meglévő programokra. Szükséges mind az utánpótlás, mind a továbbképzések területén elért fejlesztések alkalmazása és azok kiegészítése egy kiválósági képzés kialakításával:

 

aa) A vezetői továbbképzések kínálatának kiszélesítéséről – a képzési igények felmérésére alapozva - e-learning módszertant alkalmazó képzési anyagok kidolgozásával kell gondoskodni, olyan módon, hogy a továbbképzés minden területén biztosítva legyen a vezetők szakmai, nyelvi, és infokommunikációs kompetenciafejlesztése.

 

ab) A vezetőképzés új rendszerének ki kell terjednie a közigazgatás legfelső szintű vezetőinek képzésére. A vezetői kiválósági képzés tananyag-fejlesztési igényeinek meghatározásakor figyelemmel kell lenni a célcsoport egyéni továbbképzési igényeire, illetve fokozatosan törekedni kell a munkaidőalap kímélő képzési formák alkalmazására: az egyéniesített felkészülést biztosító, a távoktatás módszertanára épülő, tutorral támogatott továbbképzési megoldásokra, valamint az egyéni és csoportos coaching módszerre alapozott tréningekre.
 

 

b) A vezetőképzés rendszerének módszertani kiteljesítését az alábbiak szerint kell elérni:

 

ba) A képzések eredményességének és költséghatékonyságának fokozására, illetve az egyéni és csoportos fejlesztési igények biztosítására ki kell dolgozni a vezetői kompetenciamérések módszertanát és eszköztárát, differenciált tartalommal a vezetői utánpótlás és a vezetői kiválósági képzés tekintetében.

 

bb) Vezetőképzési kreditrendszer kialakításával kell biztosítani a szervezeti és egyéni igények kielégítését és a képzési területek közötti átjárhatóságot. Lehetővé kell tenni a közigazgatási vezetőképzés egységes működtetését és a teljes továbbképzési rendszerbe való integrálását.

 

bc) A teljes vezetőképzési rendszer képzési színvonalának biztosítása érdekében szükséges egy olyan oktatói bázist kialakítani, amelynek tagjai nyílt pályázattal, egységes kiválasztási eljárásban mért eredmények alapján, az egyes modulok tartalmát tekintve korábbi munkáik során szerzett jártasság figyelembevételével kerülnek kiválasztásra és felkérésre.

 

Jelenleg 9 vezetői modulból lehet válogatni az érdeklődőknek:

 

  • A vezető személyisége
  • Csapatépítés, együttműködés
  • Kommunikáció
  • Konfliktuskezelés, stresszkezelés
  • Vezetési stílus
  • Stratégiai gondolkodás
  • Stratégiai menedzsment
  • Projektmenedzsment
  • Tárgyalástechnika

 

További információk a jelenlegi képzési modulokkal és a közigazgatási vezetőképzéssel kapcsolatban:

 

Klotz Balázs

06/ 1 882-68-59

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.



A közszolgálati vezetőképzés új rendszere
2011. 11. 21.

alt

A közigazgatás, a rendészet és a honvédelem jelenlegi vezetőképzési struktúráinak működő, korszerű és közös elemeire építve, a meglévő modulokat felhasználva, a rendszer részbeni átalakításával, a képzési módszertan e-tanulási formákkal történő kibővítésével és új tartalmú modulok kifejlesztésével, valamint a felsővezetői képzés kialakításával hozható létre, az államigazgatás egészére kiterjedő, komplex és integrált közszolgálati vezetőképzési rendszer. A vezetőképzési rendszer megújításának deklarált célja a munkakör-alapú közszolgálati életpályamodellel és előmeneteli rendszerrel összhangban álló, Közigazgatási Vezetői Akadémia néven működő képzési szerkezet kialakítása.

Bővebben...
 
MEGA (Európai Kormányzási és Közigazgatási Mesterképzés)
2011. 11. 15.

altA MEGA (Master of European Governance and Administration/Master Européen de Gouvernance et d'Administration – Európai Kormányzás és Közigazgatás Mesterképzés) évek óta indít évfolyamokat német-francia kormányzati segítséggel. A képzést jelenleg is támogatja a Német Szövetségi Belügyminisztérium, a francia Közszolgálati- és Államreform-ügyi Minisztérium, a Potsdami Egyetem, a Berlini Humboldt Egyetem, partnerintézményeink közül a franciaországi ENA (École Nationale d'Administration – Nemzeti Közigazgatási Egyetem) és a németországi BAköV (Bundesakademie für öffentliche Verwaltung im Bundesministerium des Innern – A Belügyminisztérium Szövetségi Közigazgatási Akadémiája), ezen kívül a Párizs 1 Pantheon-Sorbonne Egyetem. 

Bővebben...