Személyügyi ismeretek
2011. 08. 11.

 

 

Folytatódik idén indult személyügyi ismereteket bővítő sorozatunk, az Elméletek tükrében. Újabb néhány írást ismerhetnek meg, amelyeket az NKI Közszolgálati Személyügyi Szolgáltatások Főosztályának munkatársai készítettek, és amelyek a közigazgatási tudásbázis részét képezik. Az NKI célja a szakértő közigazgatás kialakítása, ehhez járulnak hozzá a hónapról hónapra megjelenő szakmai esszék. A nemzetközi kitekintéssel, a hazai HR kutatások, tanulmányok, cikkek áttekintésével vagy közlésével korszerű, az elméleti mellett, gyakorlatorientált elemeket is felmutató szolgáltatást kívánunk nyújtani. 

 

 

 

 

altFelméry Zoltán gazdasági irányultságú alapfokozatú diplomái megszerzése után, a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett közgazdász-tanár mesterdiplomát. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem vezetés és szervezés mesterképzésének (humánerőforrás és szervezetfejlesztés szakirány) utolsó éves hallgatója.
Tanulmányai mellett 2011 júliusától a Nemzeti Közigazgatási Intézet munkatársa. Szakmai érdeklődési területe a vezető-kiválasztás, a szervezetfejlesztés, valamint a gazdaság- és HR etika. Diplomamunkáit is az üzleti etika témakörében írta „Élelmiszerek? Avagy etikus viselkedés az élelmiszergazdaságban”, illetve „Stratégiai szükségszerűség vagy velünk született beidegződés? A hazai kis- és középvállalkozási szektorra jellemző adóelkerülés etikai szemmel történő vizsgálata” címen.    
 

Aradi Viktória: Az „ezredfordulós” generáció

(A tanulmány a címre kattintva PDF formátumban letölthető.)
alt
Aradi Viktória Közgazdasági diplomáját a Zsigmond Király Főiskola humánerőforrás menedzser szakán szerezte. A diploma megszerzését követően a versenyszféra szolgáltatói szektorában helyezkedett el, majd 2008-tól a KSZK Személyügyi Szolgáltató Igazgatóságán (2011. 01. 01-től Nemzeti Közigazgatási Intézet) dolgozik. Főként közigazgatási felsővezetők kiválasztásával, módszertani fejlesztésekkel foglalkozik, valamint részt vesz az intézmény által indított és támogatott programok, projektek munkáinak koordinálásában. Főbb érdeklődési szakterületei: személyzetkiválasztás, ösztönzésmenedzsment, rekreáció/egészségfejlesztés. Mottója: „A zenésznek zenélnie, a művésznek festenie, a költőnek írnia kell, ha véglegesen boldog akar lenni. Amit az ember tud, azzá kell lennie.” (Abraham Maslow)
 

Földesi Gergely: A kreativitás mérésének nehézsége a kiválasztásban

(A tanulmány a címre kattintva PDF formátumban letölthető.)
alt

Földesi Gergely az NKI (korábban KSZK) csapatához 2008 augusztusában csatlakozott; jelenleg felsővezetők kiválasztásával foglalkozik, módszertani fejlesztésekben vesz részt. Előtte 1,5 évig a kvalitatív piackutatás területén dolgozott. Skóciában folytatott ösztöndíjas tanulmányai során a pszichológia és a szociológia területén szerzett BSc szintű fokozatot. A Károli Gáspár Református Egyetemen a klinikai és interperszonális lélektan szakirányú mesterképzésben vett részt. 

 

  

Halászné Gosztonyi Ágnes: 

 vezetés a munkahelyen -Bevezető

Motiválás és vezetés a munkahelyen  motivációs elméletek

Motiválás és vezetés a munkahelyen - Folyamatra fókuszáló motivációs elméletek

Motiválás és vezetés a munkahelyen - Vezetési stílusok és munkahelyi elégedettség

Motiválás és vezetés a munkahelyen - Napjaink új menedzsment megközelítése

(A tanulmány a címre kattintva PDF formátumban letölthető.)

A kéthetente frissülő, a munkahelyi motiváció és vezetés témakörét körbejáró ötrészes tanulmánysorozatunk célja kettős: egyrészt bemutatni az emberi motivációról szerzett ismereteinket és a vezetéselméleteket, másrészt gyakorlati útmutatásokat adni vezetőknek munkatársaik ösztönzéséhez. Az első részben rövid történeti áttekintést nyújtunk a motivációs elméletek megszületésének előzményeiről, illetve arról, milyen út vezetett mai ismereteinkhez. Tanulmánysorozatunk második részében sorra vesszük azokat a megközelítéseket, amelyek arra próbálnak választ adni, valójában milyen tényezők bírnak jelentőséggel a dolgozók motiváltságához. A harmadik részben olyan irányzatokat, gyakorlati útmutatásokat ismerhetünk meg, amelyek segítségével a vezetők alkalmasak lehetnek beosztottjaik viselkedésének befolyásolására. A különböző vezetési stílusokat, amelyek a munkahelyi elégedettségre is kihatással vannak, tanulmánysorozatunk negyedik részében taglaljuk. Napjaink új menedzsment megközelítését, az empowermentet írássorozatunk ötödik, egyben utolsó fejezetében járjuk körbe, ahol egyben a múlt, a jelen és a jövő szervezeti paradigmáit is bemutatjuk.

 

alt

Halászné Gosztonyi Ágnes 29 éves, szakterülete a kiválasztás és kompetencia-vizsgálatok – interjúztatás, tesztek kiértékelése, értékelő központok tartása. 2007-ben diplomázott az ELTE Pszichológia szakán Szervezet-, munka- és döntéspszichológia, valamint Életvezetési és pályatanácsadás szakirányokon. Érdeklődése középpontjában a toborzás-kiválasztás, illetve a szervezetfejlesztés áll, diplomamunkáját munkamotiváció témaköréből írta. Egy évet töltött el egy szervezetfejlesztő cégnél, ahol készségfejlesztő és csapatépítő tréningeken támogatta a trénerek munkáját. Fontosnak tartja a modern HR eszközök alkalmazását a közigazgatásban, valamint a versenyszféra „legjobb gyakorlatainak” átemelését, mert hiszi, hogy a közigazgatás működése a jövőben csak így lehet hatékony, eredményorientált és valóban ügyfélközpontú.

 

 

Piros Zoltán: Humán informatikai rendszerek a közigazgatásban

(A tanulmány a címre kattintva PDF formátumban letölthető.)

 

 

alt

Piros Zoltán 34 éves,  szakterülete a kiválasztás és a humáninformatikai rendszerek szakmai fejlesztése.  Korábban 7 évig a kis- és középvállalkozási szektorban szolgáltatói területen szerzett tapasztalatot. 2006-ban végzett Gödöllőn a Szent István Egyetemen humánerőforrás menedzserként. Szakterületei mellett érdekelődési körébe tartozik még a karrier menedzsment, szervezetfejlesztés, a közszférában kulcsfontosságúnak tartja a talent-management (életpálya modell) fejlesztését. Hitvallás: a HR-nek adminisztratív supportból stratégiai partnerré és tanácsadóvá kell válnia, az egyén szabad akaratának és a szervezet céljainak párhuzamba állításával egy közös cél irányába kell előre mozdítani a szervezetet. Hobbi: sportolás, utazás, rallye

 

Vissza...