ÁROP 2.2.12 – Közigazgatási Utánpótlási és Európai Mobilitási Program – Magyar Közigazgatási Ösztöndíj
2011. 12. 05.

A projekt gazdája és koordinátora a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI).

 
A projekt önálló utánpótlás-támogatási konstrukció: célja a fiatalok bevonása a közszolgálatba, tapasztalatszerzés lehetőségének biztosítása külföldön a nemzetközi közigazgatásban és az uniós intézményekben. A program emellett új utat kíván nyitni az ÁROP 2.2.9 számú, a Romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban elnevezésű programban a feltételeknek megfelelő, ám az elhelyezkedés során sikerrel nem járó romáknak. A program indulásakor így két, a közigazgatás személyi állományában jelenleg alulreprezentált csoport tagjai számára biztosít kiemelt esélyeket: a fiatalok és a romák egyaránt részesei a célcsoportnak.
 
A kormány a 336/2010. (XII.27.) Korm. rendeletben rendelkezik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj programról, illetve kiadásra került a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj működési szabályzata is.
 
Az ösztöndíj program keretében a közigazgatásban dolgozni szándékozó diplomások, illetve a közigazgatásban néhány év munkatapasztalattal rendelkező szakemberek szakmai gyakorlatot szereznek más uniós tagállamok közigazgatási rendszerében és karrierjüket itthon folytatva friss impulzusokkal, új szemléletet hozhatnak a magyar közigazgatásba.  A programba 300 fő vehető fel, a felvettek egy része a roma foglalkoztatási projektben el nem helyezkedett romák köréből kerül ki. Az ösztöndíj időtartama 10 hónap.
 
A program megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, külföldi tapasztalattal rendelkező humán erőforrás utánpótlást kíván biztosítani a magyar közigazgatás számára. Az ösztöndíjas a közigazgatás szervezetére, működésére és a tisztviselői hivatásra vonatkozó gyakorlatok megszerzése mentorált tanulási folyamaton keresztül történik, amely az ismeretek és készségek fejlesztését az egyéni tapasztalatszerzés és a szervezett képzés eszközével biztosítja. A képzési-értékelési folyamat egyben a közigazgatási szerv számára a megfelelő pályakezdő tisztviselők komplex kiválasztásának lehetőségét is megteremti.
 
A projekt megvalósítására rendelkezésre álló forrás közel 700 millió forint.
 
Az ösztöndíjasok maximum 6 hónapos közigazgatási gyakorlatot végeznek valamely hazai központi vagy területi közigazgatási szervnél, majd újabb maximum 4 hónapot töltenek el egy külföldi közigazgatási szervnél. Az ösztöndíjasokat a program teljes ideje alatt mentorok segítik. Párhuzamosan távoktatási rendszerben zajló (e-learning) közigazgatási, valamint kompetencia-fejlesztő képzésben is részesülnek. A program eredményes teljesítése esetén a közigazgatás lehetőséget biztosít számukra a tisztviselői karrier megkezdésére. Az MKÖ-program támogatja az ösztöndíjasokat abban, hogy a hazai gyakorlatot a jelöltek nagyobb számban területi közigazgatási szerveknél töltsék. Ennek keretében a program része kíván lenni az EU tagországok közötti közigazgatási mobilitási kapcsolatoknak is.
 
Kapcsolódó anyagok:
 
altaltalt
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
alt alt